Projekt neve:
"MINŐSÉGI SZOLGÁLTATÁSOK AZ EGYÜTTNEVELÉSÉRT" TÁMOP-3.1.6-08/2-2008-0028



2009. december 7., hétfő

Örömteli délután



Egész héten számolgattuk a napokat, mert a hírek azt suttogták, hogy újból megérkezik a Télapó az iskolába. December 3.-án aztán elérkezett a jeles nap.
Sok-sok rajzot készítettünk, szinezőket festettünk, kis télapó figurákat készítettünk, no és természetesen új verseket tanultunk, hogy legyen mivel nekünk is meglepni Őt.


Az iskola gyerekserege a zsibongóban gyűlt össze, és izgalommal vártuk, mi is lesz.


A délutáni program először egy játékos, zenés mini versengéssel indult. Nagyon sok vállalkozó volt, hogy megmutassa tudását.
a legügyesebb zenész ajándéka egy kis labda lett, és a közönség legerősebb tapsa.

Ezután a tánctudásukat mutathatták meg a gyerekek. Nagyon ügyes táncospárok alakultak, a siker nem is maradt el.

A "vándorzenészek" mutatták meg ezután a tudásukat. A sok jelentkezőből nehéz volt kiválasztani, ki mutassa meg tudását

A mikrofon is nagyon érdekes dolog volt. Saca különösen érdeklődött minden iránt.

A zenés műsor után egy kis előadás következett, a három manócskáról, kik közül az egyik egy lustácska volt, de végül visszatért testvéreihez, éppen időben, hogy a télapó őt is megajándékozhassa.


Ezzel egy időben megérkezett az igazi Télapó is az iskolába. A gyerekeket névszerint szólította, és mindenkihez volt néhány szava. Nagy izgalom volt, ki mit kap, és kinek mit mond a várva várt Télapó.
Dávidkánk nagy örömére, a krampusz most nem jött segítségül a Télapóval, hanem a manócskák segítkeztek neki.
Gyönyörű, emlékezetes délután lett ez, gyermeknek felnőttnek egyaránt.
Találkozunk jövőre, ugyanitt!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése