"Jöjj gyermek, messzi tájra
Zúgó vizek otthonába
Tündér vezet, fogja kezed
Mert a Földön oly sok a jaj
Fel sem foghatja eszed."
Pályázat keretében több alkalommal előadássorozat volt, melyen a szülők, szakértőktől információkat, segítséget kaphattak fogyatékkal élő gyermekük jövőjének megsegítéséről.




A programsorozat zárásaként, kis "gálaműsor" keretében a Kossuth iskola 2. osztályos tanulóiból alakult ,"Palánták" csoport, valamint iskolánk több tanulója adott értékes műsort az érdeklődők számára.


Mindenkit lenyűgözött a Palánták csoport fergeteges, népi gyermekjátékokra épített "Főzzünk kalamászt" programja.


A gyerekek nagy élvezettel adták elő a műsort. A nézők soraiban is dalra fakadt egy-egy gyermek, az ismerős dalokat hallva.
A mi nagy büszkeségünk Pisti volt, aki nagyon rövid felkészülési idő után adta elő Palasovszky Ödön: Ballag a szomorúság című versét.


Emi és Csenge a szavalóversenyre tanult verseket mondták el, nagy sikerrel.


Táncos lábú lányaink


Ezt követőleg osztályunk tagjai, kiegészülve más tanulókkal, egy összeállítást mutattunk be, hogyan zajlanak nálunk az énekórák, milyen szépen tudunk énekelni és hangszerekkel dolgozni.



A program zárásaként kézműveskedni lehetett, ahol többen szineztek, a közelgő anyáknapjára, ajándékokat készíthettek, hűtőmágnest és csipeszes díszeket alkothattak.
Köszönet ezért a szép délutánért.
A KisújTV összeállítást készített a programról. Az alábbi linkre kattintva megtekinthető
http://www.freevlog.hu/video/27670.htm
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése