Projekt neve:
"MINŐSÉGI SZOLGÁLTATÁSOK AZ EGYÜTTNEVELÉSÉRT" TÁMOP-3.1.6-08/2-2008-0028



2011. július 4., hétfő

Rendhagyó osztálykirándulás



Végre elérkezett a várva-várt nap.
A gondos előkészületek után május 30.-án, reggel 8 órakor az osztály szinte minden tagja /kivéve Évi / , a szülőkkel, egy pót osztálytárssal, Janival, és Grétiékkel, útra kelt a Berettyó partjára. Kocsikkal mentünk, mert mi sajnos nem tudunk biciklizni, pedig az lett volna az igazi!
Gyönyörű nap virradt ránk. Sok programot terveztünk. A folyó partján élő állatok és növények megfigyelése, horgászás, főzés, napozás, játék.
Csöndes, békés helyen ütöttünk tábort. Kipakoltuk a sok finomságot, mert hát a hasunkra mindig nagy gondot fordítunk. Megbeszéltük, hogy mire kell figyelni, hogy elkerüljük az esetleges baleseteket. Itt a vízparton, illetve a főzés közben a tűz körül különös gondossággal kell eljárnunk.
Az anyukák hozzáfogtak a főzéshez, paprikás krumplit készítenek tarhonyával. A vízhordást és a tűzrevaló gyűjtést mi végeztük.
Ezután elindultunk a folyópart fölfedezésére. Vittünk magunkkal bogárnézegetőt és távcsövet. Sokféle bogarat és lepkét láttunk, madarak hangját próbáltuk felismerni. Még kakukkal is feleseltünk. A nagyító alatt megfigyeltük a szöcskét, pókot, kicsi lepkét. A távcsővel megnéztük a távolban pihenő madarakat. Nagyon gyorsan szaladt az idő.
Akik nem jöttek el sétára, azok a horgászással próbálkoztak. A nap folyamán kifogtak négy törpeharcsát és három keszeget. A halakat nem hoztuk haza, hanem odaadtuk a közelünkben horgászóknak.
Az ebéd finom illata lengte be a tájat. Ha nem tudtuk volna a visszavezető utat, akkor az orrunk segített volna. A sétában igen megéheztünk, és örömmel, jóízűen fogyasztottuk el az ebédet.
Ebéd után fogócskáztunk, labdáztunk, napoztunk, figyeltük a horgászokat, kinek mihez volt kedve. Közben nasiztunk a sok finomságból, amit magunkkal vittünk. Süteményt, jégkrémet, gyümölcsöt.
Mindannyian nagyon sajnáltuk, amikor kiderült, hogy elszaladt a délután, és indulni kell haza. Sok-sok élménnyel megrakodva tértünk haza. Az iskolában, és a kollégiumban örömmel meséltük a nap történéseit.
Jó lenne minden héten egy ilyen szép nap!

képek szerkesztés alatt

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése